9.rész My little Angel

Hi Guuuuuuuuuuuys! ;)
És dobpergést!!! Íme a 9.rész:))) köszönöm az előző részhez érkező 4 komit:*** Jól esett:)) És mit látnak szemeim egy új olvasó:) ( nem feliratkozó)  Imádlak titeket:))) Elég pörgős napnak nézek elébe:) Nagyon fit vagyok máma :DD Na elég a rizsából:))) 3 komi és kövi:*** Jó olvasást:D

Hope xx

~°~°~

Oda adtam neki a ruháit és segítettem fel öltözni neki. Hátul kikötöttem neki a kórházi ruhát, amelyet álmában aggattak rá. Bekapcsoltam neki melltartóját. Persze, mindezt úgy, hogy háttal állt nekem. Nem járt el a kezem. Felhúztam  aranyos kis egybe ruhájának hátul lévő cipzárját és felém fordítottam.

-Gyönyörű vagy!- mondtam és megcsókoltam. Leültettem az ágyra és megvárta míg felöltözök. Miután elkészültem beraktam egy táskába minden cuccát és leemeltem az ágyról.
- Liam.-nevetett.- Letudok szállni egyedül is!- kulcsolta össze ujjainkat.
- Tudom! De gondoskodni szeretnék rólad..-hallgattam el.
- Amíg meg nem halok?- kérdezte nyugodtan. Elfordítottam fejemet és kimentünk az ajtón.
- Mehetünk?- kérdeztem Elentől.
-Igen, az orvossal már lebeszéltünk mindent! Minden reggel kijön majd egy nővér hozzánk, hogy beadja az injekciót.
- Hogy mi van?- akadt ki Hope.- Minek nekem injekció? És minek nekem nővér?

~ Hoe szemszöge~
- Szívem, nyugodj meg!- ölelt magához anya.- Minden nap egy injekciós tűt kell kapj!- simogatta anya a hajamat.
- Minek?-kérdeztem.- Nem vagyok én olyan beteg!- tettem karba kezemet. - Vagy még is? -könnyek jelentek meg anyu szemében.

Megértettem. Kevés időm van...Sosem Anorexia volt. Félre kezeltek. Az orvosok hibája! Még talán élhetnék! Egy jó ideig.... Nem....ez nem lehet igaz!

- Hamarosan...hamarosan meghalok!-néztem a kórház rideg csempéjét. - És erről maguk tehetnek!! Csak maguk!- könnyes szemmel felnéztem és kiabálni kezdtem. Mindent és mindenkit félre lökve futottam. Nem tudtam hová, de futottam. Talán.....a világ elől menekültem...a betegségem elől. Elhagytam a kórház falait. Riporterek ezrei özönlöttek utánam. Tehát megtudták. Nem tartott sokáig. Erre nem gondoltam. Ez a felhajtás..ez a nyár..ami az utolsó pár hónapomat jelentette..hatalmas felhajtásokkal fog telni? A kertünk leghátsó szegletébe menekültem. Ott állt egy öreg tölgy fa. Felmásztam rá. Időm nagy részét mindig itt töltöttem. Mintha ez a fa, velem együtt kelt volna életre. Megnyugtat. Láttam rajta néhány sárga levelet. Mindig szép zöld volt nyáron. Ez különös. Gondolat menetemből Liam ugrasztott ki.

- A riporterek, a kórház előtt voltak. Megtudták Liam!- hosszú csönd után..ez volt a mondatom.
- Úgy sajnálom...- hallgatott el. - Most mit csináljunk?- kérdezte.
- Nem tudom!- ráztam meg a fejem.

Ránéztem Liamra. Gyönyörű barna haja felzselézve. Arca kicsit borostás, ezáltal még vonzóbb. Meseszép hatalmas barna szemei csillogtak. Telt ajka hívogatott. Megőrjített ez a látvány. De ezt a látványt..hamarosan nem csodálhatom már. Már nem láthatom,  már nem. Akaratom ellenére is könnyek szöktek a szemembe.

- Mi a baj Hope?- nézett rám Liam aggódó tekintettel.
- Liam, hamarosan már nem nézhetlek, nem hallhatom a szuszogásodat. Nem szívhatom be mámorító illatodat. Nem ízelhetem csókunkat. Nem érezhetem tested melegét miközben a karjaidban tartasz. Hamarosan elkel búcsúznunk. És te még meg kérded mi a baj?- egy könnycsepp utat tört magának és lefolyott az arcomon.

- Igen, én is gondolkoztam már ezen. Nem vagyok abban biztos...hogy képes leszek-e elviselni és abban a tudatban élni, hogy te már nem létezel.  De mindig azzal nyugtatgatom magam, hogy még van kiút, de tudom, hogy nincs. Túlságosan is megszerettelek Hope. És a hiányod felemésztene. Túl közel engedtelek magamhoz. És ez így nem jó.- nézte lelógó lábait a fáról.

Szavai szívemig hatoltak és egyenként hagytak rajta sebeket,. Tudtam mi következik. De nem akartam hallani. Komolyan ennyi lett volna? Kemény másfél nap? Nem..nem ezt nem hagyhatom.

- Mit akarsz ezzel mondani?- remegett hangom.
- Talán...nem kellett volna...
- Nem, nem Liam! Ne mond ezt!- ölébe vetettem magam és zokogni kezdtem.
- Nyugi, Hope. Csak egy ötlet volt. Egy nagyon rossz ötlet. Majd megoldjuk valahogy.- simogatta hátamat.
- Csak, csak többet ne mondj ilyeneket jó?- néztem fel rá. Válaszkép megcsókolt.
- Te vagy az én angyalom!- simított végig arcomon.- az én kis angyalom.
- Ne mond ezt Liam... Én nem vagyok angyal.- könnyeim egyre ritkábbak lettek.
- De, az vagy. Súlyos betegséggel....- ölelt magához.

***

Lefektetett az ágyra . Gondosan betakart, és nyomott egy puszit a fejemre.

- Ma még látlak?- kérdeztem tőle. Bólintott egyet.

Lehunytam szemeimet és arra koncentráltam, hogy elaludjak. Kezét óvatosan kicsúsztatta enyéim közül. Éreztem, hogy még néz, de nem nyitottam ki szemeimet.

- My little Angel!- suttogta.