4.rész Úgy mint a szerelmes párok!

Sziasztok!
Íme az új rész!:)) 3 komi és kövi!!
Jó olvasást:))

Hope xx 

 - Liam!! Liam!! Liam!!- kiabáltam át az ablakomból.
- Hope!!Hope!!Hope!!- nyitotta ki az ablakot.- Miért kiabálsz?- törölte meg szemét.
- Van kedved sétálni??- mosolyogtam.
- De hát ma vidámparkba megyünk nem?
- De, de csak délután megyünk nem?
- De!! Oké akkor 10 perc és a házatok előtt leszek!

Gyorsan én is felöltöztem, fogat mostam és indlásra készen lementem a nappaliba.

- Liammal sétálni mentek?- kíváncsiskodott anya.
- Igen, de honnan tudtad?- lepődtem meg.
- Hallottam a kiabálásotokat!- nevetett.
- Az meglehet! - megöleltem és kimentem a kapu elé.

Liam már ott várt. Felé futottam és a nyakába ugrottam. Megpuszilta az arcomat.

- Jó reggelt szépség!- ölelt meg.- Mehetünk?- mosolygott.
- Igen!- álltam egy helyben.- Liam van egy ötletem!- mosolyogtam rá.
- És mi?- fordult vissza.
- Mi lenne, ha úgy mennénk mint régen?- pirultam el.
- Amikor úgy viselkedtünk?- mutatta be híres mosolyát.
- Ühüm..- ráztam fejemet.
- Rendben!- odaállt mellém és megfogta kezemet.

A nyári szellő süvített, a napsugarak simogatták arcunkat, a madarak csicsergése játszott halk dallamot fülünkben. Az öreg nénik mosolyogva mentek el mellettünk. Igen, minden olyan volt mint régen! Tényleg úgy tettünk mint, ha együtt lennénk. Szokásunk volt úgy viselkedni mint a szerelmes párok. Mindenki szerint összeillünk, de Liam nem érez így irántam. Nem mintha én éreznék valamit iránta! Na jó ez hazugság volt.... bevallóm tényleg érzek valamit iránta, talán többet is mint barátság, de ezt nem szabad megtudnia mert akkor  a barátságunknak vége....

- Min gondolkozol?- ültünk le egy padra.
- Hogy milyen tökéletes így minden!- mosolyogtam rá.
- Igen, tényleg az!- nyomott egy puszit arcomra.
- Ezt miért kaptam?- nevettem.
- Mert szeretlek!- húzta el fejét gyorsan.

Kikerekedett szemekkel néztem a mellettem elpiruló fiúra. Aztán elkergettem minden gondolatomat és reálisan végig nézve a dolgokat biztos vagyok benne, hogy úgy értette mint barát.

- Én is!- mosolyogtam rá.- Uh, fagyis kocsi!!- ugrottam fel.
- Kérsz?- fogta meg kezemet.
- Igen! Veszünk?- nyaltam meg számat.
- Persze!- oda sétáltunk a bácsihoz.

Ránéztem Hopera aki körbe nézett  a jeges finomságok között.

~Liam szemszöge~

- Egy édes tölcsérbe kérünk egy mangót és egy tutti-fruttit. És én is ugyan ezt kérem!- mosolyogtam a bácsira.
- 1 font lesz!- mondta a bajsza alól a bácsi és kiadta a fagyikat.
Megköszöntük és vissza ültünk a padra.
- Honnan tudtad, hogy még mindig ez a kedvencem?- kérdezte tőlem Hope.
- Van ami sosem változik!- válaszoltam szeszélyesen.
Hatalmas vigyor kerekedett arcán majd elnevette magát.
- Min nevetsz?- mosolyogtam.
- A Szád!!- nevetett.
- Olyan lettem?
- Igen!- állt le a nevetéssel.- Várj letörlöm.

Közelebb ült hozzám és ujjával leszedte számszéléről a fagylaltot. Fejünk közel került egymáshoz. Tekintetünk komollyá változott. A telefonom csörögni kezdett.

- Nem veszed fel?- még mindig ugyan abban a helyzetben maradtunk.
- Az most várhat!
- Miért?
- Ezért!- finoman megfogtam állát és közelebb hajoltam hozzá.
- Elnézést..- szólított meg minket egy kislány.

A fenébe már majd nem meg volt....

- Mondjad csöpség!- mosolyogtam.
- Kérhetek egy autó grammot?- nyújtott felém egy papírt és egy tollat.
- Persze! Kinek írhatom?- vettem el tőle.
- Emilie Stefartnak!- mosolygott.
- Szép neved van!- adtam vissza neki a papírt és a tollat.
- Köszönöm!- szaladt vissza az anyukájához.
- Hova tetted a fagyimat?- fordultam Hope felé.
- Elolvadt!- nevetett.
- Elolvadt vagy inkább megetted?- csiklandoztam.